Nagy sikerrel zajlott a VI. zóna I. féléves értekezlete
2020. október 27-én Miskolcon, a City Hotel különtermében került megrendezésre a VI. Zóna I. féléves értekezlete. Az esemény elérésére online lehetőséget is biztosítottak, de a járványügyi ajánlásokat betartva a klubvezetők a személyes megjelenés mellett döntöttek.
A rendezvényen részt vett Keys Mária Kormányzó Asszony, dr. Chrabák László Régió Elnök, Holló Viktória Zóna Elnök, valamint a miskolci, nyíregyházi, debreceni, nyírbátori klubok vezetői, valamint a Miskolc Első Lady LC két tagja, és István Zsolt volt kormányzó, aki a miskolci férfi klubot képviselte és biztosította az online bekapcsolódás lehetőségét. A gyöngyösi klub vezetője betegség miatt sajnos nem tudott megjelenni.

Kormányzó Asszony a Lions mozgalomhoz kötődő játékos kvíz játékkal nyitotta meg az értekezletet, ami után szó volt: tagfejlesztésről, tagmegtartásról, tagdíj befizetés/taglétszám jelentés állapotáról, programjaink lejelentéséről hazai és nemzetközi felületeken és az online klubülések/programok megvalósításának szerepéről, fontosságáról. Itt szeretném kiemelni a nyíregyházi LC 2020.11.20-ra szervezett „Virtuális” Lions Bálját, mely példaértékű kezdeményezés.
A klubok vezetői, képviselői ezek után beszámoltak klubjaik életéről, a távolabbi célokról és a jelenleg szervezés alatt álló programokról. A mintegy két és fél órás értekezlet után információkkal, ötletekkel feltöltődve egy vacsorával zártuk az estet.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Adószámunk:
Számlaszám:
cím: ,
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.